.
2016. június 28., kedd
2016. június 18., szombat
15.Rész -Valami új-
2015. Szeptember 7. (Hétfő)
Miután feldagadt szemekkel kimásztam az ágyból kora reggel és tudatosult bennem a tegnap esti dolog teljesen elszomorodtam. Cam elment. Fogalmam sincs mennyi idő az út kocsival Londonba, de nem is az a lényeg...
Csiga lassúsággal készülődtem a suliba, de sajnos attól még mennem kellett. Az sem könnyített a helyzetemen, hogy Barbi már kora reggel vállalta hogy lelki támaszt nyújt. 7-kor már a szobámban ült és próbált teljesen átlagos témákról csevegni velem. Nem sikerült. Szép lassan elindultunk a suliba, de én már csak azt vártam hogy hazaérjek és bemászhassak az ágyamba. Amikor kiszálltunk a sulinál Márk jött elénk mosolyogva.
Nem tudom miért de amikor meglátom Márkot mindig jobb kedvre derülök. Lehet azért mert mindig olyanokat mondd amiket mástól még soha de soha nem hallottam. Lefáraszt az agyzsibbasztó vicceivel és az értelmetlen filozofálásaival.
Amikor odaért elém hatalmas öleléssel fogadott és egyből észrevette hogy van valami bajom.
- Szeretnél róla beszélni? -nézett mélyen a szemembe, majd mikor nemleges választ kapott elmosolyodott és még egyszer megölelt. - Akkor nem erőltetem. Majd ha akarod elmondod.
~~~
A nap monoton lassúsággal telt el és semmi érdekeset nem tapasztaltam. Egész nap Márkkal voltam meg szünetekben néha kimentem Barbihoz. Egyébként pedig úgy érzem a hangulatomon egy kicsit javított Márk. Már csak minden második percben gondolok Cam-re, nem pedig mindig.
Suli után elmentünk fagyizni páran a csapatból és magunk mellé csaptuk Márkot is. Szerintem szárnyalt az örömtől hogy a környék legmenőbb bandájával lehet. Hamar megtalálta a közös hangot a fiúkkal és Klauval is elég jól elbeszélgettek. Ahogy észrevettem, a nap végére már mondhatni baráti viszony szövődött közöttük. Ennek szívből örültem és jó érzéssel töltött el hogy legalább a többiekkel lehetek. Otthon egyedül megőrülnék tekintve a jelenlegi lelki állapotomat. Összeszorult torokkal néztem a társaságunkra és visszagondoltam az első napra amikor közöm lett hozzájuk. Amikor Pisti átjött hogy bemutatkozzon és már aznap meghívott Kriszékhez. Minden tökéletes volt egészen tegnapig amikor is az az egy ember elment aki miatt minden nap órákon át izgultam és számoltam a másodperceket hogy mikor láthatom. A többieken viszont nem láttam semmi érdekeset. Mintha nem is viselte volna meg őket hogy Cam elköltözött. Ráadásul folyamatosan mosolyogtak és nagyon boldognak tűntek. Kifejezetten gyanúsak voltak. Úgy gondoltam nem hozom fel mindenki előtt a témát hanem megvárom ameddig hazaérünk és átugrok Pistihez.
Körülbelül még egy óráig boldogítottunk egymást a többiekkel aztán lassan mindenki elkezdett hazaszállingózni. Én Márkkal és Barbival mentem, majd integetve köszöntem el tőlük amikor Márk kirakott a háznál. Felmentem a szobámba és kiterültem az ágyon. 2 perccel később kopogtak az ajtómon.
-Igen?- kiabáltam a párnába nyomva a fejemet és ezzel is letörölve azt a pár kósza könnycseppet amik valamilyen fura módon kiszöktek a szememből.
- Anya vagyok. Bejöhetek?
-Persze gyere.- ültem fel.
- Szia.- mosolygott anya majd leült az ágyam szélére.
- Szia
- Van egy meglepim. Gyere le.
Lementem anyával és esküszöm hogy arra számítottam hogy megfőzte a kedvenc kajámat, esetleg pizzát rendelt vagy valami ilyesmi. ( Érdekes dolgokban lelem az örömöt...)
De ehelyett egy ládára mutatott a nappaliba ahol Szederke (a rég nem emlegetett cicám) feküdt és mellette 3 kis szőrgolyó ficánkolt.
- ÚRISTEEEN!! - ordítottam fel és azonnal térdre borultam a láda előtt. - Anyaa!! Nézd!
Anya nevetve kiment a konyhába én pedig megbabonázva néztem az új kis jövevényeinket.
Annyira elszaladt az idő, hogy észre sem vettem és besötétedett. Felkaptam magamra egy kabátot mert kezdett lehűlni az idő, és átszaladtam Pistihez.
- Igen? -szólt bele a kaputelefonba Pisti.
- Iza vagyok.
- Nyitom.
Bementem és meglepődve láttam hogy nincs egyedül.
Egy hosszú barna hajú lány ült a nappaliban akinek ugyan olyan raszta haja volt mint Pistinek. Hanyagul kortyolgatta a sörét és közbe kapcsolgatta a tévét.
- Ő ki? - suttogtam oda Pistinek.
- A barátnőm. -vigyorgott rám 1000 Wattos mosollyal Pisti és látszott rajta hogy nagyon büszke a barátnőjére. - Gyere bemutatom.
Odamentünk a lányhoz aki mosolyogva bemutatkozott.
- Szia. Niki vagyok. -mosolygott rám kedvesen.
- Szia én pedig Iza.
- Igen tudom sokat hallottam már rólad. Nem rég költöztetek ide ugye?
-Igen igen. Alig pár hete. Viszont még soha nem láttalak.
- Igen, mert most jöttem haza Angliából.
Ahogy kimondta az Anglia szót letörlődött az őszinte mosoly a számról és szomorúan bólintottam egyet.
- Mi a baj, rosszat mondtam?
- Nem dehogy, csak Angliáról eszembe jutott London, Londonról meg...hát..mindegy.
- Jó akkor tereljük i el a témát. Úgy hallottam te is zenélsz.
- Igen gitározok meg zongorázok amióta az eszemet tudom. Meg még egy kicsit énekelek is.
- Kicsit??- jött oda Pisti aki közbe kiment sörért. - Niki, el sem fogod hinni milyen hangja van. Gyere mutatok videót. Jut eszembe Iza! Szeretnél belépni a bandánkba?
- Mi? Én? A bandába? Abba a bandába? - sokkolódtam le teljhesen mire Pisti mosolyogva megvonta vállát.
- Mivel Cam Londonban van, gondoltam lehetnél az énekes.
Nem tudom mikor lesz vége annak hogy akárhányszor csak meghallom Cam nevét rám tör a sírógörcs és liftezni kezd a gyomrom. Niki hirtelen megvilágosodott és leesett neki, hogy miért is olyan rossz nekem ha valaki Londont vagy esetleg Angliát vagy akár egy gitárt emleget. Mindegyikről Cam jut eszembe.
- És mégis mit érek el azzal ha belépek a bandába? - kérdeztem most már egyre kíváncsibban Pistit.
- Nyílt egy új hely nem messze a sulinktól ,és megkért a tulaj hogy legyünk állandó fellépők.
- Komolyan???? - döbbentem le teljesen, mire vigyorogva bólintott mindkét raszta. - Hát akkor azt hiszem vállalom. - vigyorogtam most már én is.
-Zsííííír. - ordított Pisti majd intett Nikinek hogy rakjon fel zenét. Pár percen belül üvöltött a metál én pedig mosolyogva figyeltem, ahogyan Pisti és Niki imitálják a zenéket.
~~~
11 körül hazaértem és egyáltalán nem éreztem magam szomorúnak. Ez valami új kezdete. Valami egészen más dolog veszi most kezdetét az életemben és én tárt karokkal várom. Az élet megy tovább.
Gyorsan lefürödtem, aztán nem bírtam ki hogy ne menjek le a nappaliba a cicákhoz. Fél óra után aztán anya szólt, hogy feküdjek mert reggelre olyan leszek mint a mosott .... (szerintem mindenki tudja mi)
Felnéztem a netre, és vissza igazoltam Nikit. Aranyos csaj, és látszik Pistin hogy nagyon szereti.
Hát akkor ha már úgy is fent vagyok gondoltam felnézek Skype-ra. Bánatomra Cam offline volt ezért csalódottan nyugtáztam hogy egész nap egy árva sms-em sem érkezett tőle, holott megígérte. Na mindegy.
1000. Oldalmegjelenítés: Különrész :)
Először is nagyon sajnálom, hogy nem tudtam írni. Egyszerűen nem volt rá időm és lehetőségem, majd időközben társ lettem egy másik blogban és ha írtam akkor oda írtam nem pedig ide. Erre nincs mentség, tudom. Mégis remélem hogy aki eddig olvasta ezután is fogja és megbocsájt nekem.Nem szeretném húzni az időt, meglepetéssel készültem ugyanis túlhaladta az oldal az 1000 megjelenítést ami nagyon nagy örömmel tölt el, és ezért nem mindennapi rész jön.~~~
Cam szemszöge:
Nem tehettem semmit. Semmi az égvilágon és ez nagyon bosszantott. Miért pont most kellett elköltözni? Miért pont akkor amikor már képes voltam nyitni Iza felé? Miért?
Anya és apa hallani sem akart arról hogy Budapesten maradok. Én pedig hallani sem akartam Londonról. És mégis...itt ülök a kocsiba úton az új otthonom felé. Londonba.
Hiányzik a régi ház, már most... Hiányoznak a többiek, és hiányzik Iza...
Hihetetlenül nagy ürességet érzek mióta elengedtem tegnap este, és azt hiszem még ezt fogom érezni egy darabig. Nem tudom hogy hogyan birkózok meg vele.
~~~
Két óra hossza utazás után ásítozva bámultam ki az ablakon.
Amikor kinyitottam a szememet, valószínűleg már nem lehettünk messze, mivel anyáék már nagyon fészkelődtek és egyre lelkesebben mutogattak kifelé az ablakon. Ezek szerint elaludtam.
Amikor anya hátrafordult és meglátta hogy felkeltem elmosolyodott.
- Drágám, nézd! Már előttünk van a város. Ugye milyen szép? - ujjongott, akár egy gyerek.
Erőtlenül és kedvtelenül kinéztem a szélvédőn, majd megláttam az előttünk fekvő várost, amit nemsokára az otthonomként kell kezelnem. Nem mondom hogy nem tetszett az előttem szétterülő város képe, de szívesebben néztem volna Budapestet. Hanyagul ránéztem a telefonomra, majd kikerekedett szemmel néztem a 20(!!) sms-t. Szélsebesen megnyitottam.
1:
Feladó: F. Pisti
Cam, ajánlom hogy húzd haza a segged minél hamarabb ha nem akarod hogy utánad menjek mert mindenki ki van készülve. Van egy tervem. Írj ahogy ezt elolvastad.
2:
Feladó: F. Pisti
Nem hiszem el hogy az autópályán nincsen térerő azt isten szerelmére.
A többi üzenet pedig szintén Pistitől jött, de kicsit más hangnembe íródott. Nem nyomdaképes. Már éppen írtam volna vissza amikor az említett személy hívott.
- Csá! -szóltam bele idegesen, mert érdekelt hogy mi az ami ilyen fontos.
- Mi van veled ember? Londonban nincsen térerő, vagy mégis miért nem tudtalak elérni?
- Aludtam.
- Aludtál? Jó mindegy, figyelj. Óriási híreim vannak! Ajánlatot kaptunk.
- Milyen ajánlatot?- mondtam, mire anya hátrafordult kíváncsian.
- Tudod, a suli mellett nyílt az az új hely. Ahol ilyen atom király stílusú kávézó és pub lett kialakítva.
- Tudom,tudom, de Pisti a lényeget.
- Jólvan jólvan. Szóval a tulaj felhívott és szerződést ajánlott a bandának mivel hallott rólunk a fiataloktól, amikor múltkor beültek iszogatni és azonnal kifaggatta őket, majd egyből felvette velem a kapcsolatot. Idáig még kérdéses volt, de most már fix hogy van munkánk. Cam! Haza kell jönnöd. Egy hét múlva kezdenénk. Addig valahogy beszéld rá a szüleidet. Lakhatsz nálunk, anyám megengedte már lebeszéltem mindent. Ez rajtad áll.
Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam a sok új infó hallatán és meredten bámultam előre. Nem tudtam megszólalni. Anya már egyre gyakrabban fordult hátra és gyanakodva méregetett.
- Pisti erről még beszélünk. Ez nagyon király meg minden de úgy érzem még hatalmas veszekedés előtt állok ha ezt véghez akarom vinni. Majd jelentkezem. És kérlek, Izának ne mondj semmit.
- Jó oké haver, de siess. Beszéld meg a szüleiddel ülj fel egy kikúrt repülőre és told haza a segged mert megőrülök a sok hülyétől.
- Meglátom mit tehetek.-nevettem bele a telefonba, majd bontottam a vonalat.
Anya hátrafordult,és felvont szemöldökkel kérdőn nézett rám. Magyarázatot akart. Tehát akkor ez egy érdekes beszélgetés lesz...
1:
Feladó: F. Pisti
Cam, ajánlom hogy húzd haza a segged minél hamarabb ha nem akarod hogy utánad menjek mert mindenki ki van készülve. Van egy tervem. Írj ahogy ezt elolvastad.
2:
Feladó: F. Pisti
Nem hiszem el hogy az autópályán nincsen térerő azt isten szerelmére.
A többi üzenet pedig szintén Pistitől jött, de kicsit más hangnembe íródott. Nem nyomdaképes. Már éppen írtam volna vissza amikor az említett személy hívott.
- Csá! -szóltam bele idegesen, mert érdekelt hogy mi az ami ilyen fontos.
- Mi van veled ember? Londonban nincsen térerő, vagy mégis miért nem tudtalak elérni?
- Aludtam.
- Aludtál? Jó mindegy, figyelj. Óriási híreim vannak! Ajánlatot kaptunk.
- Milyen ajánlatot?- mondtam, mire anya hátrafordult kíváncsian.
- Tudod, a suli mellett nyílt az az új hely. Ahol ilyen atom király stílusú kávézó és pub lett kialakítva.
- Tudom,tudom, de Pisti a lényeget.
- Jólvan jólvan. Szóval a tulaj felhívott és szerződést ajánlott a bandának mivel hallott rólunk a fiataloktól, amikor múltkor beültek iszogatni és azonnal kifaggatta őket, majd egyből felvette velem a kapcsolatot. Idáig még kérdéses volt, de most már fix hogy van munkánk. Cam! Haza kell jönnöd. Egy hét múlva kezdenénk. Addig valahogy beszéld rá a szüleidet. Lakhatsz nálunk, anyám megengedte már lebeszéltem mindent. Ez rajtad áll.
Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam a sok új infó hallatán és meredten bámultam előre. Nem tudtam megszólalni. Anya már egyre gyakrabban fordult hátra és gyanakodva méregetett.
- Pisti erről még beszélünk. Ez nagyon király meg minden de úgy érzem még hatalmas veszekedés előtt állok ha ezt véghez akarom vinni. Majd jelentkezem. És kérlek, Izának ne mondj semmit.
- Jó oké haver, de siess. Beszéld meg a szüleiddel ülj fel egy kikúrt repülőre és told haza a segged mert megőrülök a sok hülyétől.
- Meglátom mit tehetek.-nevettem bele a telefonba, majd bontottam a vonalat.
Anya hátrafordult,és felvont szemöldökkel kérdőn nézett rám. Magyarázatot akart. Tehát akkor ez egy érdekes beszélgetés lesz...
2016. március 9., szerda
14. Rész -Érzelmi hullámok-
2015. Szeptember 6. ( Vasárnap )
Hogy is mondjam...eléggé eseménydús estén vagyok túl. Persze ki gondolt volna hogy Cam este kijelenti hogy miattam dobta a barátnőjét és velem akar lenni. Hát igen. Miután ezt tudósította velem le sem lehetett törölni a vigyort a számról. És hát Dávid..na igen. Természetesen nem vártam hogy részegen lesmárol és nem akar elengedni de szerintem belőle így jött ki a feszültség az elmúlt évek miatt. Megígértem a többieknek hogy elmesélem mi történt 4 évvel ezelőtt, ezért reggel amikor felkeltem elkezdtem visszapörgetni a fejemben az eseményeket egészen 4 évre visszamenőlegesen. Nem sikerült. A fejem tele volt mindennel, és képtelen voltam gondolkodni. Ki kellett szellőztetnem, sürgősen. Felkaptam a bemelegítő ruhámat, bedugtam a fülembe a fülesemet és elmentem egy kicsit sétálni a kellemes szeptemberi időjárásba. A nap épphogy sütött, a szél pedig kellemesen simogatta a bőrömet. Üvöltött a Wild Wild Horses-tól az Ordinary life és a pulzusom minden lendületnél az egekig ugrott. Pörgött az agyam és próbáltam feleleveníteni a múltban történteket. Homályosan emlékszem mi hogy volt, de ha az életemen múlt volna se tudtam volna tisztán visszaemlékezni a részletekre.
Hogy is mondjam...eléggé eseménydús estén vagyok túl. Persze ki gondolt volna hogy Cam este kijelenti hogy miattam dobta a barátnőjét és velem akar lenni. Hát igen. Miután ezt tudósította velem le sem lehetett törölni a vigyort a számról. És hát Dávid..na igen. Természetesen nem vártam hogy részegen lesmárol és nem akar elengedni de szerintem belőle így jött ki a feszültség az elmúlt évek miatt. Megígértem a többieknek hogy elmesélem mi történt 4 évvel ezelőtt, ezért reggel amikor felkeltem elkezdtem visszapörgetni a fejemben az eseményeket egészen 4 évre visszamenőlegesen. Nem sikerült. A fejem tele volt mindennel, és képtelen voltam gondolkodni. Ki kellett szellőztetnem, sürgősen. Felkaptam a bemelegítő ruhámat, bedugtam a fülembe a fülesemet és elmentem egy kicsit sétálni a kellemes szeptemberi időjárásba. A nap épphogy sütött, a szél pedig kellemesen simogatta a bőrömet. Üvöltött a Wild Wild Horses-tól az Ordinary life és a pulzusom minden lendületnél az egekig ugrott. Pörgött az agyam és próbáltam feleleveníteni a múltban történteket. Homályosan emlékszem mi hogy volt, de ha az életemen múlt volna se tudtam volna tisztán visszaemlékezni a részletekre.
~~~
Egy órát voltam távol. Kitisztult fejjel értem haza és nagyjából elő tudtam rukkolni a többieknek a sztorival. Lezuhanyoztam, átöltöztem és átmentem Kriszékhez ahol már mindenki ott volt. Persze..vasárnap mi mással töltenénk az időnket?
Barbi és Klau a gép előtt ültek és éppen egy új kajálda weboldalát böngészték.
- Sziasztok! - ordítottam, mert a zene szokás szerint bömbölt.
Erre mindenki felkapta fejét és intett egyet.
Cam ellépett a mikrofon elől és egyenesen felém indult. Ott bujkált egy kis félmosoly a száján de próbált olyan maradni mint mindig: laza, menő, határozott, céltudatos és olyan Cam-es.
Most valahogyan mégis olyan más volt. A szeme mintha szomorú lett volna.
A szívem felugrott a torkomba és mosoly terült szét az arcomon.
Cam odaért, és megölelt majd megpuszilta a nyakamat. A hideg szélsebesen futott végig a testemen és szorosabban öleltem.
- Na jólvan gerlicéim gyertek üljünk le dumálni. - üvöltött nekünk Pisti.
Cam is meg én is ezt csak egy mosollyal nyugtáztuk és odamentünk a szőnyeghez.
- Iza, arra gondoltam elmehetnénk valamerre. Mondjuk moziba. - mondta Ati miközben próbált a leglazábban elhelyezkedni a szőnyegen. Erre mindenki felnevetett én meg csak ránéztem Atira és megráztam a fejem, jelezve neki az elutasításomat.
- Nem baj. Mondasz te még igent úgy is.
Vigyorogva leültem Cam mellé a szőnyegre, mire mindenki kérdőn nézett felém.
- Most mi van? Mit néztek? - kérdeztem
- Azért jöttünk főleg mert állítólag van valami amire mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk veled kapcsolatban. Szóval? Ki ez a Dávid? - lökte oda nekem Pisti.
- Na jó várjatok. Ez elég bonyolult mivel nem ma történt és elég megrázó élmény volt. Nagy nehezen fel tudtam eleveníteni de még mindig nem tiszta.
- Nem baj mondjad már Iza már nagyon kíváncsi vagyok. - türelmetlenkedett Barbi.
- Oké..Szóval: 4 évvel ezelőtt Egerben volt egy zenei fesztivál ahol az iskolánk fellépett egy musicallel. Ott találkoztam Dáviddal. Az egész csupán 3 nap volt viszont olyan volt mintha egy évig lettünk volna ott. Miután felléptünk a csoporttal Dávid megszólított és elkezdtünk beszélgetni. Egész nap együtt mászkáltunk, és hülyéskedtünk. Ő a családjával és a rokonaival érkezett oda, mintegy kiruccanásképpen. Reggeltől estig együtt lógtunk mivel a kísérőtanárunk megengedte az egész napos csatangolást. Estére aztán az egyik közeli szállodában szálltunk meg. Másnap reggel korán elindultunk hogy mindenféle programban részt tudjunk venni. És akkor láttam meg Dávidot ahogyan éppen rakják befelé egy mentőhelikopterbe. Odaszaladtam a szüleihez akik sokkos állapotban és tele zúzódásokkal álltak és nézték ahogyan a fiúkat éppen viszi el a mentő. Megkérdeztem mi történt mire az anyukája elkezdett sírni. Az ezt megelőző napon találkoztam egyébként velük is és nagyon szimpatikusnak tűntek. Az apukája odafordult hozzám és elmesélte hogy tűz ütött ki a lakókocsijukban amivel jöttek és Dávid életveszélyes állapotba került mivel kimentette a kisöccsét a tűzből. A kisfiú csak könnyebb sérüléseket szenvedett de Dávidhoz mentőhelikoptert kellett hívni hogy minél hamarabb eljuttassák egy kórházba. Én ezt akkor 14 évesen nagyon nehezen tudtam feldolgozni és egyből elsírtam magam. Dávid akkor volt 17 éves és még előtte állt az élet. Onnantól kezdve minden este erről a jelenetről álmodtam és imádkoztam hogy maradjon életben. Megpróbáltam megtalálni őt a közösségi oldalakon de elfelejtettem a vezeték nevét és egy idő után feladtam a keresést. Sokáig emésztettem magam a történteken de ahogy teltek az évek a feledés homályába veszett. Egészen tegnapig.
Hát nagyjából ennyi.
Mindenki elgondolkodva nézett.
- Szóval akkor ő nem a csávód? - kérdezte Ati
- NEM! Jesszus, dehogy. Ati ez abszurd. Miért lenne?
- Mert tegnap lekapott.
- Mert részeg volt.
- Ja akkor értem.
- Amúgy se tetszik. És egyébként meg 3 évvel idősebb mint én. Mármint ezzel nincs baj mert hát kit érdekel hogy idősebb csak na. Nem az én esetem.
- Akkor ki a te eseted? - fordult felém Cam.
- Szerintem eltértünk a témától.
- Mi a baj Iza? Nagyon vörös lettél. - poénkodott tovább Cam
- Jaj, na nemár. Tereljük a témát.
- Ahogy akarod.
Babi és Klau vigyorogva hallgatták a beszélgetésünket.
- Tudunk beszélni négyszemközt? - kérdezte Cam
- Persze.
Kimentünk a teraszra és leültünk a padra.
- El akarok neked mondani valamit. Eddig még kétes volt az esélye hogy erre sor kerül de sajnos most már 100%.
- Megijesztesz Cam. Miről van szó?
Látszólag feszengve érezte magát mert amikor rám nézett egyből elkapta a tekintetét és a távolba meredt.
- El kell mennem.
- Hova? - döbbentem le
- Anya meg apa úgy döntöttek hogy elköltözünk.
- Micsoda???
- Próbáltam velük megbeszélni hogy hadd maradhassak itt, hiszen nemsokára nagykorú vagyok és simán lakhatok egyedül de erről hallani se akartak.
- Ez komoly? Elmész? És mikor?
- Holnap
- Holnap ?????- pattantam fel hirtelen és éreztem ahogyan a szememben gyűlnek a könnyek.
- Iza, kérlek ne haragudj.
Kifújtam a levegőt és lassan visszaültem a padra majd halványan Camre mosolyogtam.
- Miért haragudnék? Nem te tehetsz róla. Csak sajnálom.
- Hidd el én is sajnálom. Nem akarlak titeket itt hagyni de sajnos mennem kell.
- És hova költöztök?
- Londonba.
- Londonba?? Azt hittem legalább Magyarországon maradtok. Na de London...
- Hát igen.. Iza..
- Igen?
- Nem kéne beszélnünk többet.
- Micsoda? Ezt hogy érted?
- Úgy ahogy mondom. Ne haragudj meg emiatt rám de csak rossz lenne mindkettőnknek.
- Nem Cam... Nem lenne rossz. Azt hittem legalább néha beszélhetnénk Skype-on vagy valami.
- Igen de így nehéz lesz tőled elszakadnom.
- Ezt hogy érted?
Ekkor Cam magához húzott és megcsókolt. A kezével a hajamba túrt a másikkal pedig a derekamat fogta át. Nem tudom hogy miért voltam boldog ebben a szomorú pillanatban hiszen ez a csók egyértelműen a búcsú jelképe volt, de nem tudtam másra gondolni. A szívem vadul kalapált, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Éreztem ahogyan az adrenalin szétárad a testemben. Cam ekkor a homlokát a homlokomhoz támasztotta és szomorúan rám mosolygott.
- Vigyázz magadra Iza. Remélem nem felejtesz el és még látjuk egymást.
Eddig bírtam. Elkezdtem zokogni és Cam vállára borultam. Próbáltam minél közelebb kerülni hozzá és az illatát magamba szívni hogy örökre érezzem. Természetesen ez lehetetlen, de egy próbát megér, nem?
- Ca-am..Nagy-o-o-n fogsz hiá-ányozni.. - hüppögtem bele a vállába.
- Te is nekem..nagyon. Tudod már az első nap amikor megjelentél itt azt gondoltam hogy különleges lány vagy akire megérne várni egy életen át, de nem hittem hogy ilyen kevés ideig lehetek veled.
Cam sóhajtott egyet, majd megölelt.
- Lehet hogy kínszenvedés lesz, de talán mégsem olyan rossz ötlet ez a Skype dolog...Nem akarlak elveszíteni.
- Akkor fogunk beszélni? - töröltem le a szememet.
- Természetesen - simította meg az arcomat mosolyogva.
Az órák csak repültek, sajnos jobban mint bármikor. Egész nap Cam közelében voltam és minden egyes percben a sírógörcs kerülgetett. Néha odajött és adott egy puszit vagy megölelt amikor senki se látta, de ettől csak még rosszabbul lettem. Aztán eljött az este és egyben a búcsú is. Mindenki elköszönt Cam-től, majd szép lassan hazaszállingóztak.
- Át tudsz jönni egy kicsit? Anyáék szeretnének tőled elköszönni. - szólalt meg Cam amikor kimentünk a kapun.
- Persze, szívesen. - mosolyogtam rá.
Amikor megláttam a házuk előtt álló teherautót egy kellemetlen görcs költözött a gyomromba és torkomba, majd könnyek szöktek a szemembe. Erőt vettem magamon és beléptem a házba ahol Cam anyukája éppen egy dobozba pakolt össze pár konyhai cuccot, az apukája pedig a laptop előtt ülve telefonált. Mikor megláttak mindketten elmosolyodtak majd odajöttek köszönni.
- Szia drágám, örülök hogy eljöttél. - mosolygott rám Dóri, majd megölelt.
- Én örülök hogy hívtatok. Sajnálom, hogy elmentek.
- Mi is hidd el de sajnos muszáj. Sodródunk az árral, és továbbállunk.
- Remélem tetszeni fog London.
- Biztos nagyon szép lesz. Szerencsére Cam is jól beszéli az angolt meg mi is, így ezzel legalább nem lesz baj.
- Igen ez fontos. - kuncogtam Dórival.
Lassacskán eljött a végső búcsú ideje és készülődtem haza.
- Hazaviszlek. - állt fel Cam az asztaltól.
- Rendben.
Elköszöntem a szüleitől, sok szerencsét kívántam, majd Cammel hazafelé vettük az irányt.
A házunknál aztán nem bírtam tovább és elbőgtem magam.
- Hé hé Iza..na..ne sírj már. Nem lesz semmi baj. Majd skype-olunk, meg írunk egymásnak.
- De az nem olyan mintha délutánonként Kriszéknél bandáznánk és aztán hazakísérnél, majd másnap ugyan ezt tennénk.
- Semmi sem lesz már ugyan olyan mint eddig de valahogyan megoldjuk. Mindenesetre nekem már indulnom kell mert reggel korán indulunk.
- Rendben.. de ha odaértetek azonnal írj.
- Inkább felhívlak, ha nem baj.
- Nem, persze. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. Vigyázz magadra nagyon.
- Te is Cam.
Ekkor Cam odahajolt hozzám és gyengédek megcsókolt. Beletúrtam a hajába és próbáltam ezt a végső pillanatot magamba szívni. Nem tudom hány perc telhetett el, de túl hamar véget ért. Kiszálltam a kocsiból, és bementem a házba. Fent a szobámba bebújtam az ágyba és összekuporodva sírdogáltam ameddig el nem nyomott az álom.
- Vigyázz magadra Iza. Remélem nem felejtesz el és még látjuk egymást.
Eddig bírtam. Elkezdtem zokogni és Cam vállára borultam. Próbáltam minél közelebb kerülni hozzá és az illatát magamba szívni hogy örökre érezzem. Természetesen ez lehetetlen, de egy próbát megér, nem?
- Ca-am..Nagy-o-o-n fogsz hiá-ányozni.. - hüppögtem bele a vállába.
- Te is nekem..nagyon. Tudod már az első nap amikor megjelentél itt azt gondoltam hogy különleges lány vagy akire megérne várni egy életen át, de nem hittem hogy ilyen kevés ideig lehetek veled.
Cam sóhajtott egyet, majd megölelt.
- Lehet hogy kínszenvedés lesz, de talán mégsem olyan rossz ötlet ez a Skype dolog...Nem akarlak elveszíteni.
- Akkor fogunk beszélni? - töröltem le a szememet.
- Természetesen - simította meg az arcomat mosolyogva.
Az órák csak repültek, sajnos jobban mint bármikor. Egész nap Cam közelében voltam és minden egyes percben a sírógörcs kerülgetett. Néha odajött és adott egy puszit vagy megölelt amikor senki se látta, de ettől csak még rosszabbul lettem. Aztán eljött az este és egyben a búcsú is. Mindenki elköszönt Cam-től, majd szép lassan hazaszállingóztak.
- Át tudsz jönni egy kicsit? Anyáék szeretnének tőled elköszönni. - szólalt meg Cam amikor kimentünk a kapun.
- Persze, szívesen. - mosolyogtam rá.
Amikor megláttam a házuk előtt álló teherautót egy kellemetlen görcs költözött a gyomromba és torkomba, majd könnyek szöktek a szemembe. Erőt vettem magamon és beléptem a házba ahol Cam anyukája éppen egy dobozba pakolt össze pár konyhai cuccot, az apukája pedig a laptop előtt ülve telefonált. Mikor megláttak mindketten elmosolyodtak majd odajöttek köszönni.
- Szia drágám, örülök hogy eljöttél. - mosolygott rám Dóri, majd megölelt.
- Én örülök hogy hívtatok. Sajnálom, hogy elmentek.
- Mi is hidd el de sajnos muszáj. Sodródunk az árral, és továbbállunk.
- Remélem tetszeni fog London.
- Biztos nagyon szép lesz. Szerencsére Cam is jól beszéli az angolt meg mi is, így ezzel legalább nem lesz baj.
- Igen ez fontos. - kuncogtam Dórival.
Lassacskán eljött a végső búcsú ideje és készülődtem haza.
- Hazaviszlek. - állt fel Cam az asztaltól.
- Rendben.
Elköszöntem a szüleitől, sok szerencsét kívántam, majd Cammel hazafelé vettük az irányt.
A házunknál aztán nem bírtam tovább és elbőgtem magam.
- Hé hé Iza..na..ne sírj már. Nem lesz semmi baj. Majd skype-olunk, meg írunk egymásnak.
- De az nem olyan mintha délutánonként Kriszéknél bandáznánk és aztán hazakísérnél, majd másnap ugyan ezt tennénk.
- Semmi sem lesz már ugyan olyan mint eddig de valahogyan megoldjuk. Mindenesetre nekem már indulnom kell mert reggel korán indulunk.
- Rendben.. de ha odaértetek azonnal írj.
- Inkább felhívlak, ha nem baj.
- Nem, persze. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. Vigyázz magadra nagyon.
- Te is Cam.
Ekkor Cam odahajolt hozzám és gyengédek megcsókolt. Beletúrtam a hajába és próbáltam ezt a végső pillanatot magamba szívni. Nem tudom hány perc telhetett el, de túl hamar véget ért. Kiszálltam a kocsiból, és bementem a házba. Fent a szobámba bebújtam az ágyba és összekuporodva sírdogáltam ameddig el nem nyomott az álom.
2016. február 16., kedd
13. Rész -Csak veled és senki mással-
2015. Szeptember 5. ( Szombat )
Tegnap este amikor haza értünk, anya már készült a csajos filmezős estére. Bepocoltunk a kanapéra, ölünkben egy rakás kajával és innivalóval, majd kezdetét vette a filmezős este. Anya és apa estére elmentek otthonról, ezzel is nyerve egy kis nyugalmat maguknak meg persze nekünk is, a húgom pedig egy új osztálytársánál aludt. Szóval a ház a miénk volt. Filmeztünk, nevettünk, tökéletes volt minden.
Reggel 11-kor keltünk fel a későn fekvés miatt. Anyáék már hazaértek de el is mentek itthonról dolgozni, a húgom meg majd délután jön haza valamikor. Egyszóval, a ház megint a miénk. Mikor ez tudatosult mindannyiunkban elszabadult a pokol. Bömbölt a zene miközben próbáltunk összeütni valami reggelit, és ezt tetőzte még hozzá a fantasztikus tánctudásunk is. A végeredmény pedig nem is lett annyira rossz. Megreggeliztünk, és közben eldöntöttük, hogy ma elmegyünk bulizni egy jót.
- A fiúkat nem kéne hívni magunkkal? - kérdezte Klau
- Minek? Csak a nyakunkon lennének egész este és úgy is mindig oda mennénk ahova ők akarnak.- fakadt ki Barbi
- Ahh jogos, akkor nem.
- És hova szeretnétek menni? - kérdeztem
- Hát én ilyen bulizós helyre nem akarok..-mondta Klau húzott szájjal
- Úgy érted diszkóba? - nevettem fel
- Akkor az. Én nem járok diszkóba. - nevetett.
- Oké, akkor ötlet?
- Hát..- szólalt meg Barbi. - Lesz egy házibuli nem messze innen. A sulinkból rendezi egy végzős srác és az mehet aki csak akar.
- Oké akkor meg van beszélve! Oda megyünk.
A délután folyamán minden lehetséges ruhadarabot felpróbáltam, de nem volt hiába mert végül megleltem a számomra tökéleteset.
Fél 7 fele megjelent nálam Barbi és Klau, mivel addig ők is hazamentek pénzt kérni, átöltözni stb, viszont elkészülni együtt készültünk el. Ez szerintem ilyen csajos dolog.
- Hűha Iza de jó a ruhád. - jött oda hozzám tágra nyílt szemmel Barbi, majd Klau is bólogatva helyeselt.
- Köszönöm, de a tiétek is szuper.
Barbi egy pink ruhát vett fel (mi mást?!), Klau pedig egy sötétzöld testhez simulósat.
Nyolc óra környékén már mind a 3-an készen álltunk elindulni. Azért is öltöztünk ki így mert állítólag Kevinnél (végzős házigazda) mindig "elvárás", hogy az emberek jól öltözöttek legyenek, bár szerintem ez baromság. Nem mindegy ki mibe megy?! Na mindegy is. Nem akarok se én, sem pedig a csajok kilógni azért, mert nem értünk egyet a társadalommal.
Így hát elindultunk körbenézni as házban. Millió ember lófrált mindenfelé és senkit nem ismertem. Ellenben Barbi minden második emberrel leállt beszélgetni. Múltkor említette Márk hogy a társaságot amelybe bekerültem mindenki ismeri, de nem hittem volna hogy ennyire népszerűek. Még Klau is ismer egy csomó embert a mi sulinkból, bár lehet hogy fordítva helyesebb mivel inkább az emberek jöttek oda hozzá és nem ő hozzájuk. Már lehetett vagy fél 10 és még mindig nem jártuk be a házat. Hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg a tömegben, és gyorsan odamentem hozzá.
- Márk! Szia! - ordítottam túl a zenét.
- Szia Iza, hát te mit keresel itt?
- Barbi hívott és eljöttem.
- Jól tetted örülök hogy itt vagy. - mosolygott rám, majd megölelt.
- Én is örülök.
Márkkal elmentünk táncolni, és hihetetlenül jól éreztem magamat. Aztán hirtelen feltűnt Cam.
Pistivel, Atival, és Krisszel volt. Szerencsére nem vett észre, mert én közbe eltűntem a nagy tömegbe.
Váratlanul egy kéz ragadott meg és húzott magával. Hátranéztem és láttam hogy egy fekete hajú srác próbál kihúzni a tömegből. Amikor sikerült kijutnunk végre kaptam levegőt.
- Jól vagy? -kérdezte a srác
- Eddig is jól voltam. Miért rángattál ki onnan? - fakadtam ki.
- Ne haragudj de nagyon sok ember volt ott és nem akartam megkockáztatni hogy bajod esik.
- De hát nem is ismersz. Akkor meg miért aggódtál volna?
- Szóval nem ismersz meg?
- Miért kellene felismerjelek? Sosem láttalak. Vagyis.. Jó nagyon ismerős vagy de nem tudom honnan.
- Emlékszel 4 éve arra a zenei fesztiválra Egerben?
- Persze, az iskolánk fellépett.
- Na látod. Most nézz rám és emlékezz.
Belenéztem a fiú szemébe, és akkor rájöttem.
- Úristen! - ordítottam fel. - Dávid !!!!
Sikítva a nyakába ugrottam és úgy öleltem magamhoz ahogyan csak az erőm engedte.
- Iza úgy örülök hogy jól vagy. Azt hittem sosem látlak már.
- El sem hiszem hogy itt vagy. Mi történt veled? Mesélj el mindent részletesen.
- Jó ígérem mindent elmondok majd de most bulizzunk. Pesten laksz ?
- Igen nemrégen költöztünk ide. Te?
- Én Szentendrén lakok, itt van nem messze, csak Kevinhez jöttem fel. De akármikor át tudok jönni ide.
- Ennek örülök. Na gyere bemutatom a barátaimat.
- Rendben.
Dávid követett engem és odamentünk Barbiékhoz.
- Csajok be szeretném mutatni nektek egy régi ismerősömet. Ő itt Dávid.
- Dávid, ők itt Barbi, - mutattam a szöszire - és Klau. - mutattam a vörösre.
- Nagyon örülök csajok.
- Mi is úgy szint! - válaszolt Klau mindkettőjük helyett.
Egy szempillantás alatt feltűnt mellettünk Cam is és a többiek. A fiúk illedelmesen bemutatkoztak egymásnak aztán Dávid félrehívott.
- Iza nekem most mennem kell Kevinhez mert segítenem kell neki. Nem biztos hogy összefutunk még, de azért a számodat megadhatnád, és akkor majd csörgök ha erre járok.
- Oké rendben de minél előbb mert nagyon kíváncsi vagyok hogy mi történt veled.
Dávid bólintott majd telefonszámot cseréltünk. Én visszamentem a többiekhez, ő pedig eltűnt a tömegben.
- Ki ez a gyerek? - kérdezte Pisti Felhúzott szemöldökkel
- Egy régi ismerősöm. Nem akarok most ebbe belemenni.
- De ugye ő nem fogja betörni a fejedet? - röhögött fel Ati, mire Cam oldalba vágta.
- Nem, dehogyis. Ő nem olyan tényleg. Örül hogy életben van.
- Te miről beszélsz? - fordult felém Cam.
- Semmiről. Mondtam már hogy hanyagoljuk a témát. Ez nem publikus.
- Rendben, ettől függetlenül viszont beszélhetnénk?
Bólintottam a fejemmel, mire Cam kézen fogott és elkezdett kifele húzni a tömegen keresztül az udvarra. Az egész csak fél perc lehetett nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Kiértünk az udvarra, majd elsétáltunk egy nagy szabad terület felé. Leültünk egy szép kis padra, ahonnan már alig lehetett látni a házat.
- Iza.. - törte meg a csendet Cam.
- Igen? - fordultam felé
- Úgy láttam sokat jelent neked az a fiú.
- Igen ez így van.
- Értem..
Ezután nem mondtam semmit mert a gondolataim elkalandoztak.
Ezért hozott ide? Csak ezért? És ennyiért?
- Ne vedd tolakodásnak, de mi volt köztetek? - szólalt meg hirtelen Cam.
- Semmi. Miért?
- Akkor meg miért ölelgetted és miért mondtad hogy fontos neked?
- Cam állj már le. Mi bajod van? Találkoztam egy régi ismerősömmel és ennyi. Miért vagy ennyire kiakadva?
- Azért mert az a srác pont úgy nézett rád mint a kis osztálytársad.
- Most már tényleg nem értelek.
- Hogy is hívják?? Márk! Na ő. Ez a Dávid vagy ki pont úgy nézett rád mint ő.
- Cam.. Márk is és Dávid is csak a barátaim. Lehet hogy Dávidot jobban szeretem de ez csak átmeneti állapot. Csak meglepődtem hogy itt van. De ettől függetlenül még nem vagyok belé szerelmes.
- Értem. Szóval nem szereted?
- Persze hogy nem.
- Akkor Márkot se?
- Nem! Őt se. De nem értem mire ez a felhajtás.
- Semmire. Menjünk vissza.
- Menjünk.
Visszasétáltunk a házba, de a többiek már nem voltak ott ahol eddig álltunk, így hát elindultunk őket megkeresni. Cam végig fogta a kezemet, én meg halványan mosolyogtam magamban.
Hiszen Cam féltékeny volt az előbb nagyon.
Fél óra elteltével még mindig nem találtuk őket. A tömegből kiszúrtam Dávidot. Oda hajoltam Camhez hogy hallja amit mondok.
- Ott van Dávid. Kérdezzük meg hogy nem-e látta a többieket.
Igazából nem érdekelnek a többiek. Olyan finom illata van Camnek.
Cam bólintott majd ismét megfogta a kezemet, de ezúttal rákulcsolta az övére. Hatalmasat dobbant a szívem, holott tudtam hogy ez nem jelent neki semmit. Valahol mélyen viszont reménykedtem hogy mégis, hiszen amiket kint mondott egyértelmű jelei annak hogy féltékeny. Ennek ellenére még nem volt velem őszinte az érzéseivel kapcsolatban. Folyamatosan ingadozok. Egyszer boldog, aztán meg szomorú vagyok miatta.
Odaértünk Dávidhoz aki már egy kicsit szétcsapta magát. A szeme csillogott az alkoholtól és éppen egy lánnyal táncolt. Amikor meglátott abbahagyta a táncolást és odajött hozzám.
Felkapott az ölébe és elkezdett szorongatni. Nem tudom miért de nem lepődtem meg, sőt egészen viccesnek találtam. Viszont az már nem volt az amikor éreztem, hogy tömény alkoholos lehelet közeledik a szám felé. Dávid rátapasztotta a száját az enyémre és nem engedte, hogy elvegyem onnan. A kezemmel elkezdtem ütni a vállát és próbáltam ellökni magamtól de nem volt hozzá elég erőm. Valószínűleg Cam nem volt a közelembe mert nem hiszem hogy hagyta volna ezt. És jól sejtettem. Fél szemmel láttam ahogyan Cam löki félre az embereket és jön felém. Elkapta Dávid karját mire ő hanyatt esett. Annyira be volt rúgva hogy fel se bírt állni a földről. Cam odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte kétségbeesett arccal.
- Hol voltál? Miért hagytál itt? - fakadtam ki, mire Cam magához húzott és szorosan megölelt.
- Ne haragudj.. Csak.. Nem tudom. Amikor megláttam hogy Dávid felvesz az ölébe úgy gondoltam hogy ez kell neked. Hogy ő kell, és kint amikor rákérdeztem csak nem mondtál igazat. Sajnálom. Többet nem hagylak magadra. Ígérem.
Már nem voltam mérges. Az illata..A hangja..A jelenléte. Megnyugtatott.
Felnéztem Camre, mire ő mosolygott egyet és nyomott egy puszit a homlokomra. A hasamba a pillangók tomboltak és semmiképpen sem akartak lenyugodni.
Kézen fogva sétáltunk a házban és folyamatosan összemosolyogtunk. Annyira jó volt vele lenni.
Végre megpillantottuk Barbiékat a tömegben és odamentünk hozzájuk. Már látszott rajtuk, hogy ittak. Ezt onnan is lehetett tudni, hogy Klau is és Barbi is a nyakamba ugrottak. Eközben viszont én folyamatosan csak Camen agyaltam.
Hirtelen oldalra pillantottam és láttam hogy egy szőke csajszi lóg a nyakában. De nem az unokatestvére volt az. Csak álltam ott mint egy szobor és néztem őket.
Cam ekkor kiszabadult a lány karjából és elkezdett vele üvölteni, mire a lány arcon vágta és elment. Ekkor Cam vigyorogva felém fordult és csak megrántotta a vállát.
- Miért ütött meg az a lány? - kérdeztem
- Mert a volt barátnőm.
És ettől a szótól teljesen kibuktam. Nem tudom miért de nem nyugtatott meg az hogy már nem a barátnője hiszen az előbb ott lógott a nyakába.
- Szóval a volt barátnőd?
- Igen. Szétmentünk, de nem bírja elfogadni.
- Te dobtad ki?
- Igen, miattad.
- Miattam??
Teljesen lesokkolva álltam Cam előtt, mire ő csak bólintott.
- Ezt nem értem. Hogy érted hogy miattam?
- Első nap amikor megjelentél Krisznél azonnal tudtam hogy rossz emberrel vagyok együtt. Direkt nem jelöltelek be sehol mert nem akartam hogy lásd hogy kapcsolatba vagyok. Másnap találkoztam Bettivel és szakítottam vele.
- És mit mondott?
- Kérdezte, hogy miért csinálom ezt, és hogy ki miatt dobom ki.
- És erre te?
- Erre én mondtam hogy mással akarok lenni.
- És ő ekkor mit csinált?
- Elment
Egy percig még szótlanul álltam, de aztán erőt vettem magamon és megkérdeztem.
- És kivel akarsz lenni?
- Csak veled és senki mással.
Tegnap este amikor haza értünk, anya már készült a csajos filmezős estére. Bepocoltunk a kanapéra, ölünkben egy rakás kajával és innivalóval, majd kezdetét vette a filmezős este. Anya és apa estére elmentek otthonról, ezzel is nyerve egy kis nyugalmat maguknak meg persze nekünk is, a húgom pedig egy új osztálytársánál aludt. Szóval a ház a miénk volt. Filmeztünk, nevettünk, tökéletes volt minden.
Reggel 11-kor keltünk fel a későn fekvés miatt. Anyáék már hazaértek de el is mentek itthonról dolgozni, a húgom meg majd délután jön haza valamikor. Egyszóval, a ház megint a miénk. Mikor ez tudatosult mindannyiunkban elszabadult a pokol. Bömbölt a zene miközben próbáltunk összeütni valami reggelit, és ezt tetőzte még hozzá a fantasztikus tánctudásunk is. A végeredmény pedig nem is lett annyira rossz. Megreggeliztünk, és közben eldöntöttük, hogy ma elmegyünk bulizni egy jót.
- A fiúkat nem kéne hívni magunkkal? - kérdezte Klau
- Minek? Csak a nyakunkon lennének egész este és úgy is mindig oda mennénk ahova ők akarnak.- fakadt ki Barbi
- Ahh jogos, akkor nem.
- És hova szeretnétek menni? - kérdeztem
- Hát én ilyen bulizós helyre nem akarok..-mondta Klau húzott szájjal
- Úgy érted diszkóba? - nevettem fel
- Akkor az. Én nem járok diszkóba. - nevetett.
- Oké, akkor ötlet?
- Hát..- szólalt meg Barbi. - Lesz egy házibuli nem messze innen. A sulinkból rendezi egy végzős srác és az mehet aki csak akar.
- Oké akkor meg van beszélve! Oda megyünk.
A délután folyamán minden lehetséges ruhadarabot felpróbáltam, de nem volt hiába mert végül megleltem a számomra tökéleteset.
Fél 7 fele megjelent nálam Barbi és Klau, mivel addig ők is hazamentek pénzt kérni, átöltözni stb, viszont elkészülni együtt készültünk el. Ez szerintem ilyen csajos dolog.
- Hűha Iza de jó a ruhád. - jött oda hozzám tágra nyílt szemmel Barbi, majd Klau is bólogatva helyeselt.
- Köszönöm, de a tiétek is szuper.
Barbi egy pink ruhát vett fel (mi mást?!), Klau pedig egy sötétzöld testhez simulósat.
Nyolc óra környékén már mind a 3-an készen álltunk elindulni. Azért is öltöztünk ki így mert állítólag Kevinnél (végzős házigazda) mindig "elvárás", hogy az emberek jól öltözöttek legyenek, bár szerintem ez baromság. Nem mindegy ki mibe megy?! Na mindegy is. Nem akarok se én, sem pedig a csajok kilógni azért, mert nem értünk egyet a társadalommal.
~~~
Amikor megérkeztünk csak egy óriási palotára lettem figyelmes. Láttam már korábban is amikor reggelente mentem suliba, de nem gondoltam volna, hogy egyszer ide fogok jönni. Kiszálltunk a kocsiból és odasétáltunk a bejárathoz, ahol egy két méter magas ember állt.
- Jó estét fiatalok. Kérlek fáradjatok beljebb.
- Köszönjük
A ház előtt egy óriási udvar volt és úgy nézett ki mint azokban a tipikus amerikai filmekben a luxusvillák. Tátott szájjal sétáltunk befelé és szinte el sem hittük hogy itt vagyunk. A bejárat egy óriási ajtóhoz vezetett. Ha eddig csodálkoztunk, akkor most szó szerint leesett az állunk a látványtól. Bentről még álomszerűbb volt a ház.
- Sziasztok.- jött oda hozzánk egy magas srác - Kevin vagyok, a házigazda.
- Szia Kevin - lépett oda hozzá Barbi és megölelte, mire a fiú mosolyogva viszonozta. - Bemutatom a barátnőimet. Ő itt Klau, ő egy másik iskolába jár de azért gondolom nem baj hogy elhoztam.
- Nem persze hogy nem.
- Akkor jó. Ja igen! Ő pedig Iza. Most jött át a mi sulinkba.
- Szia Iza. Még nem is láttalak. - mosolygott rám a srác.
- Hát nem nagyon ismerek senkit a suliba még, ezért a szünetek nagy részét a teremben töltöm.
- Értem. Hát akkor itt az ideje megismerkedned mindenkivel ugyanis a suli nagy része itt van.
- Nem hiszem hogy meg tudok jegyezni ennyi embert de igyekszem.
Így hát elindultunk körbenézni as házban. Millió ember lófrált mindenfelé és senkit nem ismertem. Ellenben Barbi minden második emberrel leállt beszélgetni. Múltkor említette Márk hogy a társaságot amelybe bekerültem mindenki ismeri, de nem hittem volna hogy ennyire népszerűek. Még Klau is ismer egy csomó embert a mi sulinkból, bár lehet hogy fordítva helyesebb mivel inkább az emberek jöttek oda hozzá és nem ő hozzájuk. Már lehetett vagy fél 10 és még mindig nem jártuk be a házat. Hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg a tömegben, és gyorsan odamentem hozzá.
- Márk! Szia! - ordítottam túl a zenét.
- Szia Iza, hát te mit keresel itt?
- Barbi hívott és eljöttem.
- Jól tetted örülök hogy itt vagy. - mosolygott rám, majd megölelt.
- Én is örülök.
Márkkal elmentünk táncolni, és hihetetlenül jól éreztem magamat. Aztán hirtelen feltűnt Cam.
Pistivel, Atival, és Krisszel volt. Szerencsére nem vett észre, mert én közbe eltűntem a nagy tömegbe.
Váratlanul egy kéz ragadott meg és húzott magával. Hátranéztem és láttam hogy egy fekete hajú srác próbál kihúzni a tömegből. Amikor sikerült kijutnunk végre kaptam levegőt.
- Jól vagy? -kérdezte a srác
- Eddig is jól voltam. Miért rángattál ki onnan? - fakadtam ki.
- Ne haragudj de nagyon sok ember volt ott és nem akartam megkockáztatni hogy bajod esik.
- De hát nem is ismersz. Akkor meg miért aggódtál volna?
- Szóval nem ismersz meg?
- Miért kellene felismerjelek? Sosem láttalak. Vagyis.. Jó nagyon ismerős vagy de nem tudom honnan.
- Emlékszel 4 éve arra a zenei fesztiválra Egerben?
- Persze, az iskolánk fellépett.
- Na látod. Most nézz rám és emlékezz.
Belenéztem a fiú szemébe, és akkor rájöttem.
- Úristen! - ordítottam fel. - Dávid !!!!
Sikítva a nyakába ugrottam és úgy öleltem magamhoz ahogyan csak az erőm engedte.
- Iza úgy örülök hogy jól vagy. Azt hittem sosem látlak már.
- El sem hiszem hogy itt vagy. Mi történt veled? Mesélj el mindent részletesen.
- Jó ígérem mindent elmondok majd de most bulizzunk. Pesten laksz ?
- Igen nemrégen költöztünk ide. Te?
- Én Szentendrén lakok, itt van nem messze, csak Kevinhez jöttem fel. De akármikor át tudok jönni ide.
- Ennek örülök. Na gyere bemutatom a barátaimat.
- Rendben.
Dávid követett engem és odamentünk Barbiékhoz.
- Csajok be szeretném mutatni nektek egy régi ismerősömet. Ő itt Dávid.
- Dávid, ők itt Barbi, - mutattam a szöszire - és Klau. - mutattam a vörösre.
- Nagyon örülök csajok.
- Mi is úgy szint! - válaszolt Klau mindkettőjük helyett.
Egy szempillantás alatt feltűnt mellettünk Cam is és a többiek. A fiúk illedelmesen bemutatkoztak egymásnak aztán Dávid félrehívott.
- Iza nekem most mennem kell Kevinhez mert segítenem kell neki. Nem biztos hogy összefutunk még, de azért a számodat megadhatnád, és akkor majd csörgök ha erre járok.
- Oké rendben de minél előbb mert nagyon kíváncsi vagyok hogy mi történt veled.
Dávid bólintott majd telefonszámot cseréltünk. Én visszamentem a többiekhez, ő pedig eltűnt a tömegben.
- Ki ez a gyerek? - kérdezte Pisti Felhúzott szemöldökkel
- Egy régi ismerősöm. Nem akarok most ebbe belemenni.
- De ugye ő nem fogja betörni a fejedet? - röhögött fel Ati, mire Cam oldalba vágta.
- Nem, dehogyis. Ő nem olyan tényleg. Örül hogy életben van.
- Te miről beszélsz? - fordult felém Cam.
- Semmiről. Mondtam már hogy hanyagoljuk a témát. Ez nem publikus.
- Rendben, ettől függetlenül viszont beszélhetnénk?
Bólintottam a fejemmel, mire Cam kézen fogott és elkezdett kifele húzni a tömegen keresztül az udvarra. Az egész csak fél perc lehetett nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Kiértünk az udvarra, majd elsétáltunk egy nagy szabad terület felé. Leültünk egy szép kis padra, ahonnan már alig lehetett látni a házat.
- Iza.. - törte meg a csendet Cam.
- Igen? - fordultam felé
- Úgy láttam sokat jelent neked az a fiú.
- Igen ez így van.
- Értem..
Ezután nem mondtam semmit mert a gondolataim elkalandoztak.
Ezért hozott ide? Csak ezért? És ennyiért?
- Ne vedd tolakodásnak, de mi volt köztetek? - szólalt meg hirtelen Cam.
- Semmi. Miért?
- Akkor meg miért ölelgetted és miért mondtad hogy fontos neked?
- Cam állj már le. Mi bajod van? Találkoztam egy régi ismerősömmel és ennyi. Miért vagy ennyire kiakadva?
- Azért mert az a srác pont úgy nézett rád mint a kis osztálytársad.
- Most már tényleg nem értelek.
- Hogy is hívják?? Márk! Na ő. Ez a Dávid vagy ki pont úgy nézett rád mint ő.
- Cam.. Márk is és Dávid is csak a barátaim. Lehet hogy Dávidot jobban szeretem de ez csak átmeneti állapot. Csak meglepődtem hogy itt van. De ettől függetlenül még nem vagyok belé szerelmes.
- Értem. Szóval nem szereted?
- Persze hogy nem.
- Akkor Márkot se?
- Nem! Őt se. De nem értem mire ez a felhajtás.
- Semmire. Menjünk vissza.
- Menjünk.
Visszasétáltunk a házba, de a többiek már nem voltak ott ahol eddig álltunk, így hát elindultunk őket megkeresni. Cam végig fogta a kezemet, én meg halványan mosolyogtam magamban.
Hiszen Cam féltékeny volt az előbb nagyon.
Fél óra elteltével még mindig nem találtuk őket. A tömegből kiszúrtam Dávidot. Oda hajoltam Camhez hogy hallja amit mondok.
- Ott van Dávid. Kérdezzük meg hogy nem-e látta a többieket.
Igazából nem érdekelnek a többiek. Olyan finom illata van Camnek.
Cam bólintott majd ismét megfogta a kezemet, de ezúttal rákulcsolta az övére. Hatalmasat dobbant a szívem, holott tudtam hogy ez nem jelent neki semmit. Valahol mélyen viszont reménykedtem hogy mégis, hiszen amiket kint mondott egyértelmű jelei annak hogy féltékeny. Ennek ellenére még nem volt velem őszinte az érzéseivel kapcsolatban. Folyamatosan ingadozok. Egyszer boldog, aztán meg szomorú vagyok miatta.
Odaértünk Dávidhoz aki már egy kicsit szétcsapta magát. A szeme csillogott az alkoholtól és éppen egy lánnyal táncolt. Amikor meglátott abbahagyta a táncolást és odajött hozzám.
Felkapott az ölébe és elkezdett szorongatni. Nem tudom miért de nem lepődtem meg, sőt egészen viccesnek találtam. Viszont az már nem volt az amikor éreztem, hogy tömény alkoholos lehelet közeledik a szám felé. Dávid rátapasztotta a száját az enyémre és nem engedte, hogy elvegyem onnan. A kezemmel elkezdtem ütni a vállát és próbáltam ellökni magamtól de nem volt hozzá elég erőm. Valószínűleg Cam nem volt a közelembe mert nem hiszem hogy hagyta volna ezt. És jól sejtettem. Fél szemmel láttam ahogyan Cam löki félre az embereket és jön felém. Elkapta Dávid karját mire ő hanyatt esett. Annyira be volt rúgva hogy fel se bírt állni a földről. Cam odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte kétségbeesett arccal.
- Hol voltál? Miért hagytál itt? - fakadtam ki, mire Cam magához húzott és szorosan megölelt.
- Ne haragudj.. Csak.. Nem tudom. Amikor megláttam hogy Dávid felvesz az ölébe úgy gondoltam hogy ez kell neked. Hogy ő kell, és kint amikor rákérdeztem csak nem mondtál igazat. Sajnálom. Többet nem hagylak magadra. Ígérem.
Már nem voltam mérges. Az illata..A hangja..A jelenléte. Megnyugtatott.
Felnéztem Camre, mire ő mosolygott egyet és nyomott egy puszit a homlokomra. A hasamba a pillangók tomboltak és semmiképpen sem akartak lenyugodni.
Kézen fogva sétáltunk a házban és folyamatosan összemosolyogtunk. Annyira jó volt vele lenni.
Végre megpillantottuk Barbiékat a tömegben és odamentünk hozzájuk. Már látszott rajtuk, hogy ittak. Ezt onnan is lehetett tudni, hogy Klau is és Barbi is a nyakamba ugrottak. Eközben viszont én folyamatosan csak Camen agyaltam.
Hirtelen oldalra pillantottam és láttam hogy egy szőke csajszi lóg a nyakában. De nem az unokatestvére volt az. Csak álltam ott mint egy szobor és néztem őket.
Cam ekkor kiszabadult a lány karjából és elkezdett vele üvölteni, mire a lány arcon vágta és elment. Ekkor Cam vigyorogva felém fordult és csak megrántotta a vállát.
- Miért ütött meg az a lány? - kérdeztem
- Mert a volt barátnőm.
És ettől a szótól teljesen kibuktam. Nem tudom miért de nem nyugtatott meg az hogy már nem a barátnője hiszen az előbb ott lógott a nyakába.
- Szóval a volt barátnőd?
- Igen. Szétmentünk, de nem bírja elfogadni.
- Te dobtad ki?
- Igen, miattad.
- Miattam??
Teljesen lesokkolva álltam Cam előtt, mire ő csak bólintott.
- Ezt nem értem. Hogy érted hogy miattam?
- Első nap amikor megjelentél Krisznél azonnal tudtam hogy rossz emberrel vagyok együtt. Direkt nem jelöltelek be sehol mert nem akartam hogy lásd hogy kapcsolatba vagyok. Másnap találkoztam Bettivel és szakítottam vele.
- És mit mondott?
- Kérdezte, hogy miért csinálom ezt, és hogy ki miatt dobom ki.
- És erre te?
- Erre én mondtam hogy mással akarok lenni.
- És ő ekkor mit csinált?
- Elment
Egy percig még szótlanul álltam, de aztán erőt vettem magamon és megkérdeztem.
- És kivel akarsz lenni?
- Csak veled és senki mással.
2016. február 2., kedd
12.Rész -Váratlan fordulat-
2015. Szeptember 4. ( péntek )
Kisírt karikás szemmel ébredtem fel.
Amikor a tükör elé álltam rendesen megijedtem. Próbáltam valamelyest jobb fejet csinálni magamnak, de a helyzet menthetetlen volt. Nulla életkedvvel indultam el a suliba. Anya elvitt, így nem kellett senkit sem megkérni hogy dobjon el. Barbi tegnap elmondhatta Klaunak hogy mi történt mert miután hazaértem folyamatosan kaptam az üzeneteket. Erőm viszont nem volt rájuk reagálni. Mondtam anyának, hogy ha bárki keresne, nem akarom látni és mondja azt hogy alszok. Késő délután kaptam üzenetet Pistitől hogy volt nálunk, de anya elküldte. Nem reagáltam rá. Nem volt erőm. Teljesen összetörtem. Ez az egész Bencés dolog, Cam meg az a csaj... Folyamatosan az agyamba van a kép ahogyan átkarolja. Nem úgy karolta át mint egy havert, hanem úgy mint egy barátnőt. Egyszóval lelkiekben megszűntem létezni, és csak a testem hajlandó iskolába menni.
Felbaktattam a terembe és letettem magamat a hátsó padba. Utánam nem sokkal Márk is megérkezett.
- Szia Iza. Hogy vagy?
- Szia. Hát nem túl jól.
- Valahogyan gondoltam. Rá van írva az arcodra, hogy teljesen kész vagy idegileg.
- Teljesen.
Levettem a kabátomat, mire Márkból olyan nevetés tört ki, amilyet még isten nem hallott. Hirtelen lenéztem a pólómra, és megértettem hogy min röhög ennyire.
Reggel annyira siettem hogy elfelejtettem átvenni a pólómat és a malac mintás pizsama felsőmbe jöttem el. Itt már én sem bírtam. Kitört belőlem a nevetés és ahogyan Márkra néztem elmúlt minden fájdalmam. Őszintén és jóízűen nevettem.
Ezzel elvoltunk egy darabig. Amint abbahagytuk a nevetést egymásra néztünk és megint kitört belőlünk.
Első óránk matek volt. Elkezdtük azokat a szép kis egyenleteket. Óra végére ismét kikészültem, de most már nem depressziós értelemben, hanem szimplán a matek miatt.
Szünetben találkoztam Barbival a folyosón.
- Szia Iza. Jobban vagy? - ölelt át barátságosan a barátnőm.
- Szia. Igen mondhatjuk. Eléggé el voltam kenődve, meg azért még most is, de Márk feldobott. Szerencsére.
- Márk? - kerekedett el a szeme
- Aha. Osztálytársam, nagyon jó fej.
- Ja, jó. Azt hittem már bepasiztál.
- Dehogyis. Nem fogok az első helyes fiúval járni. (bár Cam kivétel lenne) Na de nekem mennem kell mert ének lesz.
- Okés. Puszi Iza, vigyázz magadra.
- Puszi Barbi, te is.
Bevártam Márkot a teremnél mert közben leszaladt a büfébe nekem meg magának csokiért.
- Megjöttem. Nem tudom melyik csokit szereted ezért hoztam párat. Remélem jó lesz valamelyik.
- Nem kellett volna az egész büfét felvásárolnod. Én az összes csokit szeretem.
Márk felnevetett, majd bementünk a terembe. A mai ének órán népdalokat énekeltünk. Bevallom őszintén nekem nem a kedvenceim dehát ha egyszer ezt kellett csinálni nincs mit tenni. Annyira hamar elrepült az óra hogy észre sem vettem és már csengettek is. Harmadik óránk angol volt. Érdekesebbnél érdekesebb szabályokat tanultunk meg az angol nyelvtanról. (Remélem a cinizmus kivehető volt...) Angol után szolfézs következett, amin végig csak kottáztunk. Egyszer el is aludtam közbe, Márknak úgy kellett felkeltenie. Utolsó előtti óránk tánc volt, amin természetesen táncoltunk. Vagyis a többiek táncoltak, én nem, mivel a lábam még fáj és ezáltal a kispadra szorulok. 6. óránk osztályfőnöki volt. Az ofő beszámolt a heti tudnivalókról mik történtek bla bla bla. Leszidott egy-két embert aztán le voltunk tudva. Óra közben jött egy sms-em. Pisti írt és azt kérdezte nem-e megyek ma Kriszékhez. Gondolkodás nélkül rávágtam hogy megyek, hiszen nagyon régen láttam már Kriszt is meg a többiekkel is alig voltam. Ezalatt a Márkkal eltöltött nap alatt jöttem rá, hogy igazából a semmiért siránkozok hiszen ha Camnek barátnője van akkor legyen vele boldog. Nekem semmi jogom sincsen ebbe beleszólni. Hát igen...ezt az agyam szépen eldöntötte, már csak a szívemnek kell elmagyaráznom. Meg amúgy is. PÉNTEK VAN!!! Ilyenkor nem szabad otthon ülni és sírni azért mert a srác akit szeretsz nem is érdeklődik irántad. Menni kell és szórakozni. És én is ezt fogom tenni, pláne hogy ma ott alszik nálunk Barbi meg Klau. Mindezt már csak anyuéknak kell felvázolnom és rendben is vagyok. Osztály főnöki óra vége fele Márkkal csináltunk pár 'végeazelsőhétnek' képet és egyből fel is raktuk.
Kisírt karikás szemmel ébredtem fel.
Amikor a tükör elé álltam rendesen megijedtem. Próbáltam valamelyest jobb fejet csinálni magamnak, de a helyzet menthetetlen volt. Nulla életkedvvel indultam el a suliba. Anya elvitt, így nem kellett senkit sem megkérni hogy dobjon el. Barbi tegnap elmondhatta Klaunak hogy mi történt mert miután hazaértem folyamatosan kaptam az üzeneteket. Erőm viszont nem volt rájuk reagálni. Mondtam anyának, hogy ha bárki keresne, nem akarom látni és mondja azt hogy alszok. Késő délután kaptam üzenetet Pistitől hogy volt nálunk, de anya elküldte. Nem reagáltam rá. Nem volt erőm. Teljesen összetörtem. Ez az egész Bencés dolog, Cam meg az a csaj... Folyamatosan az agyamba van a kép ahogyan átkarolja. Nem úgy karolta át mint egy havert, hanem úgy mint egy barátnőt. Egyszóval lelkiekben megszűntem létezni, és csak a testem hajlandó iskolába menni.
Felbaktattam a terembe és letettem magamat a hátsó padba. Utánam nem sokkal Márk is megérkezett.
- Szia Iza. Hogy vagy?
- Szia. Hát nem túl jól.
- Valahogyan gondoltam. Rá van írva az arcodra, hogy teljesen kész vagy idegileg.
- Teljesen.
Levettem a kabátomat, mire Márkból olyan nevetés tört ki, amilyet még isten nem hallott. Hirtelen lenéztem a pólómra, és megértettem hogy min röhög ennyire.
Reggel annyira siettem hogy elfelejtettem átvenni a pólómat és a malac mintás pizsama felsőmbe jöttem el. Itt már én sem bírtam. Kitört belőlem a nevetés és ahogyan Márkra néztem elmúlt minden fájdalmam. Őszintén és jóízűen nevettem.
Ezzel elvoltunk egy darabig. Amint abbahagytuk a nevetést egymásra néztünk és megint kitört belőlünk.
Első óránk matek volt. Elkezdtük azokat a szép kis egyenleteket. Óra végére ismét kikészültem, de most már nem depressziós értelemben, hanem szimplán a matek miatt.
Szünetben találkoztam Barbival a folyosón.
- Szia Iza. Jobban vagy? - ölelt át barátságosan a barátnőm.
- Szia. Igen mondhatjuk. Eléggé el voltam kenődve, meg azért még most is, de Márk feldobott. Szerencsére.
- Márk? - kerekedett el a szeme
- Aha. Osztálytársam, nagyon jó fej.
- Ja, jó. Azt hittem már bepasiztál.
- Dehogyis. Nem fogok az első helyes fiúval járni. (bár Cam kivétel lenne) Na de nekem mennem kell mert ének lesz.
- Okés. Puszi Iza, vigyázz magadra.
- Puszi Barbi, te is.
Bevártam Márkot a teremnél mert közben leszaladt a büfébe nekem meg magának csokiért.
- Megjöttem. Nem tudom melyik csokit szereted ezért hoztam párat. Remélem jó lesz valamelyik.
- Nem kellett volna az egész büfét felvásárolnod. Én az összes csokit szeretem.
Márk felnevetett, majd bementünk a terembe. A mai ének órán népdalokat énekeltünk. Bevallom őszintén nekem nem a kedvenceim dehát ha egyszer ezt kellett csinálni nincs mit tenni. Annyira hamar elrepült az óra hogy észre sem vettem és már csengettek is. Harmadik óránk angol volt. Érdekesebbnél érdekesebb szabályokat tanultunk meg az angol nyelvtanról. (Remélem a cinizmus kivehető volt...) Angol után szolfézs következett, amin végig csak kottáztunk. Egyszer el is aludtam közbe, Márknak úgy kellett felkeltenie. Utolsó előtti óránk tánc volt, amin természetesen táncoltunk. Vagyis a többiek táncoltak, én nem, mivel a lábam még fáj és ezáltal a kispadra szorulok. 6. óránk osztályfőnöki volt. Az ofő beszámolt a heti tudnivalókról mik történtek bla bla bla. Leszidott egy-két embert aztán le voltunk tudva. Óra közben jött egy sms-em. Pisti írt és azt kérdezte nem-e megyek ma Kriszékhez. Gondolkodás nélkül rávágtam hogy megyek, hiszen nagyon régen láttam már Kriszt is meg a többiekkel is alig voltam. Ezalatt a Márkkal eltöltött nap alatt jöttem rá, hogy igazából a semmiért siránkozok hiszen ha Camnek barátnője van akkor legyen vele boldog. Nekem semmi jogom sincsen ebbe beleszólni. Hát igen...ezt az agyam szépen eldöntötte, már csak a szívemnek kell elmagyaráznom. Meg amúgy is. PÉNTEK VAN!!! Ilyenkor nem szabad otthon ülni és sírni azért mert a srác akit szeretsz nem is érdeklődik irántad. Menni kell és szórakozni. És én is ezt fogom tenni, pláne hogy ma ott alszik nálunk Barbi meg Klau. Mindezt már csak anyuéknak kell felvázolnom és rendben is vagyok. Osztály főnöki óra vége fele Márkkal csináltunk pár 'végeazelsőhétnek' képet és egyből fel is raktuk.
Hát igen...Értelmesek vagyunk nagyon. Ez a képen is nagyon jól látszik (mármint nem látszik).
Miután kicsöngettek óráról kimentünk a suli elé és rágyújtottunk. Hamarosan csatlakozott hozzánk Barbi is.
- Sziasztok!- jött oda a szöszi ugrálva
- Szia Barbi mizu?
- Nincsen semmi alig várom már az 5 órát. Ugye mondta Pisti hogy ma 5-re gyere Kriszhez?
- Persze, kaptam sms-t. Csak előtte még haza kell ugranom. Lepakolom a cuccaimat, átöltözök és megyek. Addig legalább te is haza tudsz ugrani a cuccaidért amiket hozol hozzánk, meg majd Klaunak is szólni kéne hogy el ne felejtse.
- Jó okés akkor most írok neki egy sms-t hogy rakjon el mindent.
- Oké, én meg akkor megyek mert sose készülünk így el.
- Iza nem baj ha nem viszlek haza? Nagyon sokfelé kell mennem. Klau ki van kapcsolva nem megy át neki az üzenet szóval még leugrok hozzá is. Ugye nincs harag?
- Nincs persze. Menj csak csajszi majd találkozunk 5-kor Kriszéknél.
- Oké puszi!
- Szia!
Barbi beszállt a kocsijába és elhajtott, én meg nem tudtam hogy hazamenni.
- Annyira látványosan szenvedsz hogy az már szinte fáj. Vigyelek haza? - röhögött Márk a kocsi mellett állva.
- Igen az most nagyon jól jönne.
- Okés akkor induljunk.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk haza. Az út nem volt hosszabb 10 percnél, és az egészet végig röhögtük olyan apróságokon amiken az átlag ember még csak az arcizmát se rándítja meg, dehát mi ilyenek vagyunk. Megállt a házunk előtt, én meg kiszálltam.
- Nem akarsz bejönni? - kérdeztem
- Nem zavarok? Azt hittem készülnöd kell.
- Dehogy zavarsz. Csak átöltözök, összedobom a szobát egy kicsit és kész is vagyok.
- Akkor jó. Menjünk.
Felmentünk a szobába. Én elmentem átöltözni, Márk pedig addig megvárt a szobában. Felvettem egy fekete bőr nadrágot egy pink toppal és tádááá. Mikor visszamentem a szobába Márk felnézett.
- Hűű azt a ku..-harapta el a végét. - Úgy értem nagyon jól nézel ki.
- Ahh köszi, sajnos csak ezt találtam. Valószínüleg minden mosásban van.
- Nekem nem baj. - nevetett fel Márk mire én is felnevettem és belevertem egyet a vállába.
- Azt gondoltam.
Gyorsan összedobtam a cuccaimat amiket vinni akarok, átpakoltam egy másik táskába és kész is voltam. Háromnegyed 5-ig Márkkal a nappaliban filmeztünk. Fogalmam sincs hogy mi volt a címe a filmnek, de még amikor kikapcsoltam a tévét akkor se lett vége pedig már vagy 2 és fél órája tuti ment. Márk felajánlotta, hogy elvisz Kriszékhez, és így nem kell sétálnom. Nem mintha akkora nagy távolság lenne, de na. Szerintem csak kíváncsi volt hogy hol lakik Krisz és hogy hol szoktak lógni.
Beszálltunk az autóba és elindultunk. Kemény 2-3 perc alatt ott is voltunk mert még egy zene se tudott lemenni. Kiszálltam a kocsiból, elköszöntem Márktól és megköszöntem neki hogy elhozott majd bementem.
A zene bömbölt. Ha jól hallottam éppen a Chalk Outline ment az én drága kedvenc együttesemtől. Amikor Barbi meglátott azonnal odaszaladt és a nyakamba ugrott, majd mikor Klau is kiszúrt ugyan ezt tette. Miután kiugráltuk magunkat oda mentem Pistihez.
- Csá raszti - vigyorogtam rá olyan idétlenül ahogy csak tudtam. Erre Pisti felnevetett és megölelt.
- Csá hercegnő. Mizu?
- Nincsen semmi. Kicsit szomjas vagyok, megyek iszok valamit utána meg majd dumálunk.
- Oké.
Miközben mentem a konyha felé összefutottam Krisszel aki követte Pisti példáját és ő is megölelgetett. Beszéltem vele néhány szót aztán mentem tovább...egészen addig ameddig bele nem botlottam egy újabb emberbe. Ati is úgy szint megölelt mint mindenki. Vele is leálltam beszélgetni. Természetesen elhívott moziba, én pedig nemet mondtam. Ez lassan rituálé lesz.
- Nembaj Iza. Egyszer úgy is igent mondasz. - hagyott ott ezzel a mondattal Ati. Hát jó.
Végre elértem a konyháig ahol...na neeeee...Cam állt. Pont rá nem vagyok kíváncsi. Vagyis igazából mindig kíváncsi vagyok rá, csak a büszkeségem többet ér ennél.
- Szia Iza. Hát te? - kérdezte Cam meglepett fejjel, majd lerakta a kezéből a poharat.
- Szia Cam. Krisz szólt hogy jöjjek. Remélem nem zavarlak. - mosolyogtam rá ártatlanul. Láttam ahogy az arca eltorzul és ideges lesz, amitől még jobban mosolyogtam.ű
- Mi a fene bajod van neked Iza? - mordult rám a semmiből.
- Nekem ? Az égvilágon semmi.
Végig higgadtan és kimérten beszéltem hozzá. Persze az hozzátartozik hogy belül korántsem voltam nyugodt. Szokás szerint röpködtek a pillangók.
- Látom hogy semmi. Figyelj..Az a lány akivel tegnap voltam...
- Cam! - ordítottam rá, mire abbahagyta a mondat felénél - Nem érdekel hogy ki az a lány. Remélem boldog vagy vele. Engem nem érdekelsz. Maradjunk szigorúan két ember aki köszön a másiknak.
- De én ezt nem akarom - lépett közelebb, majd megfogta a kezemet és rákulcsolta az enyémre. - Én ezt akarom.
Megállt a világ körülöttem. Mintha hirtelen nagyon melegem lett volna és fáztam volna egyszerre. A hasam fel-le liftezett. Éreztem ahogyan Cam közelebb húz magához, majd megölel.
- Nem akarok veled veszekedni - suttogta a fülembe. - Kérlek felejtsük el.
Sóhajtottam egyet mire ő elhúzódott és bele nézett a szemembe.
- Az unokatestvérem. - mondta
- Mi? - zökkentem ki teljesen ebből a romantikus pillanatból. - Miről beszélsz Cam?
- A szőke lány. Akit megöleltem. Ő az unokatestvérem.
Levert a víz és egy idétlen vigyor ült ki a számra. Végigjátszottam a fejembe a jelenetet újra és újra és egyre csak szélesedett a vigyorom. A tudat, hogy az a lány az unokatestvére nagyon megnyugtató.
Már csak egy valamit nem értettem.
- De ha az a lány az unokatestvéred akkor amikor neked álltam hogy menj vissza a kis csajodhoz miért nem mondtad ?
- Azért mert azt akartam hogy egy kicsit forgasd magad rajta hogy ki az a lány.
- Ez csúnya volt. - tettettem sértődöttet, de nem tartott sokáig mert Cam újra magához húzott és szorosan megölelt, majd nyomott egy puszit az arcomra. Tetőtől talpig elpirultam. Ez tuti. Sőt, 100%...
Kimentünk a többiekhez, és zenéltünk egyet. Én Hien-től az Édes kis suttogást énekeltem. A hangulatom meghaladta a legmagasabb fokozatot. Barbi is beszállt a szám negyedétől, majd Klau sem bírta tovább, és ő is velünk énekelt. A végén kaptunk egy nagy tapsot a srácoktól, plusz én egy titkos mosolyt Camtől. Ha 10-es skálán kellene megmondanom mennyire szeretem azt hiszem a válasz 10/100 lenne.
Pár óráig még zenélgettünk, aztán megjött a pizza amit Peti rendelt amikor mi énekeltünk. Szegén ember a vonal másik végén szerintem elképzelni nem tudta hogy mi történhet itt.
Leültünk a szőnyegre és megkajáltunk közbe pedig röhögtünk mindenfélén.
Összességében ennyi történt. Talán még azt lehetne megemlíteni hogy néha amikor Cam eljött mellettem megsimította a karomat vagy a hátamat, meg néha rám mosolygott mikor senki nem látta.
10 óra körül hívott anya hogy lassan menjünk, mert nemsokára kezdődik a Nagyfiúk, és azt a csajokkal meg akarjuk nézni.
Odamentem egyenként mindenkihez, és elköszöntem tőlük. Camnél kicsit szorosabbra sikerült az ölelés és talán egy kicsit meg is szagoltam a finom illatát, de az még belefér.
Kiléptünk az ajtón és indulhatott a csajos este.
- Csá raszti - vigyorogtam rá olyan idétlenül ahogy csak tudtam. Erre Pisti felnevetett és megölelt.
- Csá hercegnő. Mizu?
- Nincsen semmi. Kicsit szomjas vagyok, megyek iszok valamit utána meg majd dumálunk.
- Oké.
Miközben mentem a konyha felé összefutottam Krisszel aki követte Pisti példáját és ő is megölelgetett. Beszéltem vele néhány szót aztán mentem tovább...egészen addig ameddig bele nem botlottam egy újabb emberbe. Ati is úgy szint megölelt mint mindenki. Vele is leálltam beszélgetni. Természetesen elhívott moziba, én pedig nemet mondtam. Ez lassan rituálé lesz.
- Nembaj Iza. Egyszer úgy is igent mondasz. - hagyott ott ezzel a mondattal Ati. Hát jó.
Végre elértem a konyháig ahol...na neeeee...Cam állt. Pont rá nem vagyok kíváncsi. Vagyis igazából mindig kíváncsi vagyok rá, csak a büszkeségem többet ér ennél.
- Szia Iza. Hát te? - kérdezte Cam meglepett fejjel, majd lerakta a kezéből a poharat.
- Szia Cam. Krisz szólt hogy jöjjek. Remélem nem zavarlak. - mosolyogtam rá ártatlanul. Láttam ahogy az arca eltorzul és ideges lesz, amitől még jobban mosolyogtam.ű
- Mi a fene bajod van neked Iza? - mordult rám a semmiből.
- Nekem ? Az égvilágon semmi.
Végig higgadtan és kimérten beszéltem hozzá. Persze az hozzátartozik hogy belül korántsem voltam nyugodt. Szokás szerint röpködtek a pillangók.
- Látom hogy semmi. Figyelj..Az a lány akivel tegnap voltam...
- Cam! - ordítottam rá, mire abbahagyta a mondat felénél - Nem érdekel hogy ki az a lány. Remélem boldog vagy vele. Engem nem érdekelsz. Maradjunk szigorúan két ember aki köszön a másiknak.
- De én ezt nem akarom - lépett közelebb, majd megfogta a kezemet és rákulcsolta az enyémre. - Én ezt akarom.
Megállt a világ körülöttem. Mintha hirtelen nagyon melegem lett volna és fáztam volna egyszerre. A hasam fel-le liftezett. Éreztem ahogyan Cam közelebb húz magához, majd megölel.
- Nem akarok veled veszekedni - suttogta a fülembe. - Kérlek felejtsük el.
Sóhajtottam egyet mire ő elhúzódott és bele nézett a szemembe.
- Az unokatestvérem. - mondta
- Mi? - zökkentem ki teljesen ebből a romantikus pillanatból. - Miről beszélsz Cam?
- A szőke lány. Akit megöleltem. Ő az unokatestvérem.
Levert a víz és egy idétlen vigyor ült ki a számra. Végigjátszottam a fejembe a jelenetet újra és újra és egyre csak szélesedett a vigyorom. A tudat, hogy az a lány az unokatestvére nagyon megnyugtató.
Már csak egy valamit nem értettem.
- De ha az a lány az unokatestvéred akkor amikor neked álltam hogy menj vissza a kis csajodhoz miért nem mondtad ?
- Azért mert azt akartam hogy egy kicsit forgasd magad rajta hogy ki az a lány.
- Ez csúnya volt. - tettettem sértődöttet, de nem tartott sokáig mert Cam újra magához húzott és szorosan megölelt, majd nyomott egy puszit az arcomra. Tetőtől talpig elpirultam. Ez tuti. Sőt, 100%...
Kimentünk a többiekhez, és zenéltünk egyet. Én Hien-től az Édes kis suttogást énekeltem. A hangulatom meghaladta a legmagasabb fokozatot. Barbi is beszállt a szám negyedétől, majd Klau sem bírta tovább, és ő is velünk énekelt. A végén kaptunk egy nagy tapsot a srácoktól, plusz én egy titkos mosolyt Camtől. Ha 10-es skálán kellene megmondanom mennyire szeretem azt hiszem a válasz 10/100 lenne.
Pár óráig még zenélgettünk, aztán megjött a pizza amit Peti rendelt amikor mi énekeltünk. Szegén ember a vonal másik végén szerintem elképzelni nem tudta hogy mi történhet itt.
Leültünk a szőnyegre és megkajáltunk közbe pedig röhögtünk mindenfélén.
Összességében ennyi történt. Talán még azt lehetne megemlíteni hogy néha amikor Cam eljött mellettem megsimította a karomat vagy a hátamat, meg néha rám mosolygott mikor senki nem látta.
10 óra körül hívott anya hogy lassan menjünk, mert nemsokára kezdődik a Nagyfiúk, és azt a csajokkal meg akarjuk nézni.
Odamentem egyenként mindenkihez, és elköszöntem tőlük. Camnél kicsit szorosabbra sikerült az ölelés és talán egy kicsit meg is szagoltam a finom illatát, de az még belefér.
Kiléptünk az ajtón és indulhatott a csajos este.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)